Ünnep után

A szeretetéhség kísért fagyos
ünnepek után, a szép szavak
szülnek tükörképeket, ablakod
belepték árnyleplek, érzelmek
libbennek függönylelkek rojtjai
között fénysugallat útján az
utcára üvöltő villogó akaratra.

Legyen forró a kebled, egy kicsi szívnek.
Álmodjad a szomorúság bénító
sötét leplét, vagy nyiss ablakot
a fénylepkék éjjeli táncának,
hogy bekopoghasson a bánatöröm
abban a fekete éjben, egy ünnepi
álmodban, a nyitott szépségekért.

Amikor beüvölt bármely bűnünk
a rend iránti követelményeként,
a megfelelőségünk mihaszna.
Hová sincs semmilyeként, a hitt szeretet
csak rakja egymásra az állandóan változó
világképünket, akkor azok fordítottja
mégis mért nem szép?
Hiszen az ébredés másnap, hogyan is legyen
ha nem másként, miként fájdalmasan szép?

Szeged, 2013. 01. 08.
 

ÁLOM!

Miért játszol, te gyermek?
A valóság lehet persze látszat,
aztán mégis úgy sóhajtasz:
miként az örök kérelem.
Anya szeress még, ne hagyj itt!
Ordítasz a kapu kislyukán kifelé!
Beszól az idegen Asszony:
Mindjárt jön Anyukád!
Jó, /én kisfiú mondom/ nekem máris kell
az Édesanyám!

Miből lesz az idő, ki mondja meg?
De annak gyermeke, az elmúlás elmeséli,
érzed a szíveden?
Mindez lehet akár látszat, vagy mégis álom?
Az lehet színes, és mégis valóságos,
abban lehetsz hős, és halálra kész Kharoon,
repülhetsz át világokat,
beszélhetsz bárkivel bárhol,
s megoldasz mindent ebben az életben.
Száll a szellem, járod utadat,
mindent tudsz arról a túlvilágról,
melyet nem is ismersz a valóságban,
s mégis minden igazságos,
de azután csak reggel derül ki,
mutatja az öröm izzadta párnád,
hogy mindez csak az érzelmeid lenyomata.
Ha szépnek tartod: emeld magadhoz.
Mert lebbenését egyébként elveszítheted,
párnád üresen marad.
Hát mitől volnánk akkor mi költők
ha nem lennénk álomőrző-szellemek békeangyala!?

2014-01-03