A Költő barátaim nekem, és én nekik

Egymásrahatások

A költő társnak, a barátnak - Végh Sándornak.

Születésnapodra

csak a lehulló őszi falevelek csendjébe hallhatóak a szívzörejek, csak a távozó napok, ahogy átnézed szobáidat, ahogy rendet raksz benne napról-napra, feltört hangok szakadnak fel, hisz játszik ez az élet, benne néha, mint kószáló idegen, ahogy a hangokat, a gondolatokat sorba rakod, ahogy a betűk szavakként ömlenek a fehér papírlapokra, most december motoz a gyökerek között, a bordáknak dőlve, verseket szaval a szív, kihull a beszéd, de a t¬ávolban sokszor csak hallgatnak a jégbedermedt fák, pedig nem dobsz követ az alagút-homályba, hisz rejted s hiszed a csodát, mint akinek nincs veszteni valója, úgy.

Boldog születésnapot Sanyi.

Jega (2005)

Kedves Testvérem, Sanyi!

Mint tudod egy Fa élete számomra nagy diadal,

Óh, jól tudom én
mit ér néked a fa,
göcsörtje, ága-boga
lelked simogatja
jelkép e drága kép
mit retinád befogad
akarva akaratlan
a Fa testvéred
végig kíséri
így-úgy leélt életed

Fiaidnak

Te fiaidnak adod át
bölcseleted mit tanultál
fától, virágtól, csendtől
becsületed, mit kaptál
a teremtőtől, ne feledd
minden gyermek
csak akkor tanulja meg
ha maga vívja meg harcát,
hogy nem minden csuporban
terem méz, néha csalódni kell,
hogy megismerjük,
hittel és reménnyel túléljük
az élet ezernyi ízét.

Ismered talán soraimat: a "fáról"
Ismerem és szeretem
minden meggondolt szavad
szintúgy, mint testvérként
tenmagad
*
könny nélküli fájdalom
kísér végig utamon
könny nélküli fájdalom
ellenére, fel nem adom!

Azért a Bohó kín-rím triódra ekképp válaszolnék,

Még mindig megdöbbent szívből,
őszinte tiszta gyermeki szeretetből
mindhalálig fogadott testvérem
mily jól ismersz, s érted a dalt
melyet bohó-bús szavakba
ontok, s a társasággal
olykor-olykor megosztok

Hangulatoddal:

Hangulatunk olykor közös
mint ahogy közös a dal
félelmeink legyőzve remélve
harmóniánk kitart mindörökre.

Szeretettel: Femis

Végh Sanyi

Minden tudásom egyvalamire jó, alázatra tanít azért,
hogy újabb tudás igénye születhessen!

Szilvi:

Egymáskeresés (külön hangok - balladahangulat)

A nő egyedül:

ahogy ágról a fény
belemosódom a tájba
múltcseppsiklású
vékony csend kísér
s kibontom hajam az égnek

A férfi egyedül:
amott kanyarodik szürkéje az égnek
nappal-opált váltja sötétvizű éjjel
ahol csavarogtam ahol bandukoltam
szívem lángját vártam magamban titokban
csillagpuha dombon álmom hajtogatom
deszkapallos ingre fejemet lehajtom

                     Közös magány

Nő:
nem tudom hogy ki vagy
nem tudom hogy hol vagy
azt hiszem ismerlek
azt hiszem meghallak

Férfi:

ahogy emelkedik a Holdnak karéja
égi kebelbimbó kerekedik rajta

                      Egy vágy

Nő:
lelkem vadvirága
csak kertedben bomlik

Férfi:
felleg úszik Holdra
nyílik sarlócombja
s vágysötét hajfürjét
végighúzza rajta

Nő:
álmom hozza kertkapud
hogy lelkedhez lépjek

Férfi:
álmom hozza alakod
lágy comboddal érj el

Mindketten:

végtelen Buddha-ülésben
ölelj magadhoz
s maradj így amíg lehet

Ars poetica

csak az visz előre
mi nem hagy élni
s fejemre megvetést présel

2006. V. 14.

***
Femis:

Hitetlenül

pitypangsárga
holdfonál nyomán
egy csepp vágyat
szerteszét loccsant
az éjjel

2006. V. 14.

***

Mélység

láncnélküli kutadba
sötéten loccsan az éjjel
s beleveszik vízért
dobott edényed
mert elengedted

2006. V. 14.

***
Molnár Szilvia

Dimenzióváltás

sokszemcsés életem
hajnallá faragom
s eldobom
legyen égcsepp
vagy mederkő
halak menedéke
vagy elsodort
örök körforgás

2006. V. 14.

     
Kedves Femis!

Mint tudod egy Fa élete számomra nagy diadal, válaszolok Neked:

Fa

Egy szeretet született,
éjjel álmomban,
épp észrevettem aztán elveszett
hitvány hétköznapjaimban.

Fiaimnak

Az ifjúi Fa árnyéka
még oly kicsiny,
de az öreg lombosa még
elfed minden rettegést.
A fiatal alja már kitekint,
- dühödt pata dobban-,
ám öreg szívem azért dobban,
hogy láthassa, merre néz.
Tudja-e, hogy nem minden
egy csupor méz?

Végh Sándor

Femis:

Idealizálva

Álmomban a simogatástól
kirügyezett egy fa
és felébredt aki fájdalmait aludta
és kisimult a félelem abból
ki reszketett
és mindenki kapott hozzá
egy marék kék eget.

Pécs, 2006. május 17.

Femis

Mélység

láncnélküli kutadba
sötéten loccsan az éjjel
s beleveszik vízért
dobott edényed
mert elengedted

2006. V. 14.

Fuchs Izabella: Hittel kell élni

Hinni kell, hogy jelenünk
intő jele minden kornak,
hogy a holnap képmása
minden szívben ott dobog -
Te bölcs vagy, tudod

Hinni kell, hogy ez nem
egy álom, hogy csöndet
ülő magányunkban ott
dadog a lélek, akkor is,
ha más nem látja meg -

Hinni kell mának, kicsit
egy messze élő barátnak
ki keresi a hangokat,
hogy találjon emberségedhez
megfelelő szavakat

fogadd el hitről írt versemet
születésnapodra küldött
szeretetemet, - jóságod,
bölcsességed tudom örök
Boldog ünnepet, hidd a jövőt!

Meghallom a csend szavát,
kitárom karom, álmatlan
éjszakán, lelkem csillagoknak
ajánlva, közéjük vágyva
testi fájdalmaim jelzik
ittlétem mihaszna, véges...
a test lassan elhagy, a
szeretet sosem, míg van
egy igaz barát, ki megérti
a tiszta szeretet szavát.
*
Bár van még próba,
csalódás, szívfájdalom
én mégis hiszem,
méltatlant szeretni nem bűn:
tanulni kell az életet,
nem megtörni, tenni dolgom,
amíg még megtehetem.

Pécs, 2006. augusztus 5.

Izabella

Femis, fölfelé

Fölfelé

Hatvanhoz közel az ember végigment
Ezernyi járt és járatlan utakon
Túlélt csodákat és tragédiát
Elolvasott több okos gondolatot.
S ahogy tavasz, s nyár után
Jön az ősz, majd a deres tél
Haja őszbe fordul, s elfogy,
fogai kihullnak, arca barázdált,
De a szelleme még éber.
Szívében harmónia, szeretet
Vágya lecsendesül, de tud örülni
Még egy kedves szónak.
Fájdalom nem érinti lelkét,
Csak elnehezült, gyengülő testét,
Mit ha elég bölcs, derűvel fogad,
Még sírva sem fakad.

2008. február 13.

Lemaradt a lényeg, versedre a válasz:

Áhítat

Ha egy igaz barát,
kiszórja eléd szavát
kincseit, mit lelkébe zárt
amit átélt, bent érez,
a sok szép emlék-képet
s ezt te megtiszteltetésnek véled
ez szeretettel teli testvériségtek
megölelheted válasz-szavakkal
üzenheted neki:
- Figyelek Rád,
az Emberre
áhítattal..

2008. február 15.

Szió: Femis

Szia tesóka!

Újabb zsengéim:

Boldogság

Ki játszani nem tud -
semmit sem tud,
kinek humora sincs,
nem tudja mi az - kincs,
aki nem ismeri mi a szeretet
vagyontalan, kisemmizett.

2008. február 17.

Dicsőség

Síró születésünk -
mosolygó arcokra lel
küzdelmes életünk -
törekvésekkel telik el.
Legfőbb eredményünk:
elvarratlan szálak nélkül,
síró szeretteink által
kikövezett utakon,
mosolyogva távozunk.

2008. február 16.

Szeretettel: Femis tesód

Femis születésnapra

Születésnapra

A mai nap
Egy különleges nap
Ez a nap a Tiéd.

A tegnap kicsúszott a kezedből
És már nem kaphat más tartalmat,
Mint amit adtál neki.

A holnapra -
Semmi ígéretet nem kaptál.

De –

A mai nap a Tiéd.
Ez az egy, amiben biztos lehetsz.
Azzal töltheted meg, amivel akarod.

Élj vele!

Ma örömet szerezhet Neked valaki.
Ma élhetsz úgy,
Hogy talán este lesz valaki,
Aki megköszöni azt, hogy vagy.

A mai nap egy jelentős nap.
A mai nap a Tiéd.

Kívánok hát boldogságot,
Ölelést és sok virágot,
Ehhez minél több barátot,
Mindent, hisz Te megérdemled,
Bizonyság erre minden tetted,
Egy élet munkája van már mögötted

Nevessél ma, s nevess mindig,
Legyen okod nevetni,
Élj boldogan, könnyen, soká,
És sose bántson senki!

Szeretettel: Femis tesó

Szószövi az én versemre

Szószövi az én „A befejezetlen kérdés” című versemre:

Miért...?!

Szürkület homályában megsemmisül a fény
Sötétség, alaktalan formák, idomtalan lény
Érzelmek óceánjában, lélekben szenvedünk
Mélyebbre hatolva értelmet kell vesztenünk

Szeretet és gyűlölet, ragaszkodás és közöny
Szétáradó öröm és bánat, nevetés és könny
Éltető erő ez, mit újra és újra át kell élnünk
De magunkban a miértre sem kell felelnünk
(Mimangi)

MIÉRT KELL SZENVEDNÜNK

Miért kell szenvednünk,
vesztenünk minden győzelem helyett?
miért lesznek újra, s újra
elhagyott anyák, megcsalt szeretők,
baltával agyonvert szerelem?
Magukba fordult gyermekek
sodródnak érzelmek bővizű folyójában,
hűvös, iszapos fenéken kutatnak
rendületlenül árván
csillámló gyémánt-remény után.
Megsemmisülni vágyik a magára maradt.
Levegőt markol reszkető keze.
Semmit se szívhat, megrögzült benne a hiány.
Csapzott hajához kap fulladása,
víznyeldeklő gyötrődés szorítja
fonnyadt tüdejét.
Csillámokat lát vakuló szeme.
Csillagos határból szorul ki az élet.
Minden elveszett! Mit is remélhet?
Meddig még?
Meddig még az élet?
Roppanj össze sors!

Lélekhajó ködlik a csendből elő,
lélekhajó siklik a víz felett.
Könnyű kísértet, fehér lebegés,
fénysugárkarokkal
nyúl a fuldoklóért.
Ha cseppnyi remény, egy cseppnyi hit
bújik mélyen benne, megtalálja.
Mint hasonlót, vonzza magához,
sápadt fényében éled a holt,
minden szenvedése szertefoszlik
a gyötrődés csak köd, puha pára.

Győzelem ez?
Győzelem a csendben.
A hangos külvilág elmaradt.
Nincsenek fanfárok, himnuszok
Belül szól mélyen halk szimfónia.

A víz, sodródik tovább
sorsokat cipelve, és
örvények, erős áramlatok
igazítják a felszín habjait.
Lassan csendesül szilajsága,
a szelídülő vadság sima
gyűrűkben oldódik.
Elnémul
minden csobbanás.

Angyaltrombiták ringnak
a csillámló vízen.
Ringnak szelíden,
úsznak tovább, új
áldozatra várva.
(Gállai Juli)

Üzenet Sanyinak

Szenvednünk kell újra és újra az érzelmek áramát.
De miért is, hogy égis többször másfelé áramoltatnánk az áramlást, mint amerre
azok áramlanak? Rejtély a jó, annyira, hogy mindig másra vágó fekete szemüvegünk eltakarja,
sötét szövetet sző rá a csak duzzadó boldogságvágyunk.
Van mit vesztenünk. Ez a pókunk, mely csendben hálóba fog egészen, megbénítja
örömeinket a mostban, megbénítja napfény-látásunkat a mostban, megbénítja és
fekete bábként hurcolja, égül összetöri szívbéli nevetésünket a mostban...
A benned és körülötted lévő érzelmek szépek.
Nemesek lesznek, ha őszintén megtisztítod őket az unalom, a közöny, a fájdalom
porától és új színnel fested ne mind.
Ragyogjanak még soká, mint az erőt adó nap és a hűvös, de mindig fénylő
csillagok. Élj újra! Felejts el megsemmisülni!
Kell minden érzelem, még a negatívak is, hogy tudd, mit dobj el a kezeid közt
gyűrt fecnik közül!
Élj meg minden napot és mind végén tudd, mit kell eldobnod az átélt perceidből!
Élj, figyelj, érezz, tisztulj és újulj meg!
(Molnár Szilvia)

Miért kéne most megsemmisülni,
miért kéne most vesztenünk
lehetnek még szép napjaink is,
s nem kell többé már szenvednünk,
Érzelmek nélkül, vagy érzelemmel,
szeretet nélkül, vagy szerelemmel
mégis újra kell kezdenünk.
(Efraim)

KO.

Mikor önmagaddal ringbe szállsz,
vesztesz. Megsemmisül a vágy.
Knock out. Újra kell élned a harcot,
hogy győztesként élhess tovább.

Mikor önmagaddal viaskodsz,
a közönség nem tapsol
duzzadó érzelmeid párviadalán.

Knock out. Győznöd kell,
és nem szenvedsz tovább.
(Bambusz)

AZ ÉLET NAGY KÉRDÉSE,
AMIRE FELELNI ÉN SE
TUDOK

Miért kell egyszer csak megsemmisülni,
az élettel szemben játszmát veszteni?
És ha vesztünk, minek újra kezdeni?
Érdemes egyáltalán, vagy van az
életünkben még másik talány,
amire feleletet nem lelhet
senki sem?
(Sztakó Zsolt)

A magány monológja.

Rád gondolok ma éjjel, ahogy ígértem.
Nem nehéz, hiszen te jutsz eszembe
mindenről, és nincs miért.

Nincs válasz, nincs mit vesztenünk,
nincs semmi, csak szenvedés, az érzelmek
csak jönnek, és bizalmatlanul egyre még.

Sírsz is, látványos, és újra-újra kell,
mert a magány mohó karmai
a boldogságon kopnak el.

Igen. Lesznek még szép napok, de
nem Neked, ha csak önmagad siratja
befelé tekintő behunyt szemed.

Nyiss ajtót, széleset, hadd legyen
esélye annak is, ki őszintén szeret.
És így lesz a magányból hazug szerep.

2oo5.o3.31.
(koka)

104. strófaszelet

Újra
miért kell vesztenünk
Újra
mindég csak másokért
Újra
megsemmisülni százszor
Újra
jajongva szenvednünk
Újra
önmagunkat kiokádni
Újra
érzelmek nélkül
Újra
miért kell vesztenünk
Újra
örökké miértek lesznek
Újra
(Betyár Benő)

Taps

Két tenyér csattanása közt
megsemmisül a szenvedés.
Miért is kell újra vesztve
szélnek ereszteni ismét
a magunk kis kék madarát?
Tapsolj,- a könny nem szelídít.
A boldogság kezeidbe
magát csak vígnak fészkeli.
Hiszem, hogy részese leszel
ennek a hosszú kalandnak;
érzem, hogy kalandorodként
benned vagyok s te bennem vagy
hősöm, madaram. Nevessünk
egymás bezárt tenyerében,
nevessünk a kínra nyitott
kurta, szertelen reményen!
Látod? Színpad ez a világ.
Az ima kulcsát ha veszed,
sírás helyett játszva játszol,
s mily csodás: terhed elveszett...

(Dobrosi Andica)

Gyermekért

Állunk a sötét csendben,
A csoda várva várt hajnalán.
Várjuk, hogy amiért oly sokat küzdünk,
Egy nap valóra váljon már.

Nagy ajándék az élettől,
De sokan nem értékelik.
Mi pedig várjuk és ha nem jön el,
Minden hónapban meghalunk kicsit.

Megsemmisülni nem hagyjuk e reményt,
Bár nem tudjuk miért e kín, szenvedés.
Miért kell mindig vesztenünk,
Az érzelmek tengerében elvesznünk.

S mi mindig megpróbáljuk,
A remény nem hal meg bennünk.
Mi pedig akarjuk újra,
Hogy csoda történjen velünk.

Egy gyermek. Maga a csoda.
Az élet nagy ajándéka volna.
Oly sokan vágyunk rá,
Érte mindent megteszünk.

Várjuk őt, őket talán.
Várjuk sokan, reménykedünk.
Mert hisszük újra és újra,
Hogy egyszer nekünk is lesz
Gyermekünk!
(Varjú-Kolozs Mónika)

Szószövi2

Indul a 150. Szószövő játék!
Remélem ezt a szép kerek számot sok, szép megoldás beküldésével ünnepelhetjük!

A feladvány szavait Végh Sándor: A Költő Barátnak! című írásából jelöltük ki.

falevél, szavak, tudod, mosod, fülelek, gondolatok, sötét, egyszerűen.

A 8 szó közül min. 5-öt foglaljatok versbe, vagy rövid prózába!
A megoldásokat a listára kell küldeni 2007. február 4. éjfélig.
A levél tárgya maradjon változatlan: 150. Szószövő
-----
Szilvi

Hideg reggel

fülelek, ahogy mosod
tudott magad
tudod az óra ketyeg,
a falevél kint duruzsol:
összeszikkadt markában
fogcsikorgató
meleget lehel,
egyszerűen
szép a táj
ahogy
téli ordas
hideg nyalja
a fákat
ordít rájuk
zúzmara-hallgatást,
szavak színe
fehéren ég
minden
befagyott tócsa
komor vágyában,
feszengő utcalámpák
tövén kutyavíz
sárgult repedés-erezete
reccsen,
tekintetcsillám
sötét szempillantások
ütközésében;
reggelt zenél
a toronykakukk.

2007. I. 23.

Szilvi
Ha lehet még egyet...ez született most:
(Cím nélkül)

tudod, mosod tegnapjaid
s csodálkozol:
vizes emléked
miért szűk

tudod, sötét nyögésben
fülelsz s hallod:
falevél szül
monoton sercegést

tudod, szavak tövén
ülnek vágyaink:
körkörös szeretés;
egyszerűen jó.

2007. I. 31.

Péter Erika

Tudattalanul

Hiába fülelek.
Hallgatnak a szavak.
A gondolat csupán
illékony anyag.
Ingatag ladik
az áradó Dunán.
Fáradt falevél
egy orkántánc után.
Némák már az utcák.
Tudattalanok.Gondolataid
hamis hangrohamok,
mint kóbor kutyák
szaladnak szanaszét.
Szavaid zömét
elnyeli a sötét.
Réges-rég tudod,
nyakadon a hurok,
s hiába keresel
kiutat magad.
Ha elhagy a tudat,
hallgatnak a szavak.

(2007-01-31)

Sztakó Zsolt

Hazugság

A szavak nem tudnak hazudni,
csak a gondolatok,
gondolatokkal rágalmazol,
nem szavakkal,
és utána hiába mosod kezed,
hogy nem te mondtad ki,
a felbújtó mégis te voltál,
bár te nem hazudtál,
sötéten és egyszerűen,
merev görcsökkel lelkedben,
mégis te voltál,
Jágó az intrikus,
te voltál a cinikus,
te suttogtál a fülekbe,
míg a többiek füleltek,
bár nem te voltál ki hazudott,
mégis tőled tanultak a hazugok.
                          Sztakó  Zsolt
         
      

Mimangi

Jön még tél

Falevél, füvek, szavak  gondolat
Pihenni tért az őszi, télies hangulat 
Zúgó szélben mosoly  hangtalan
Egyszerű természet, már gondtalan

Sötét felhő felett biztató napsugár
Hirdeti a télben: itt tavasz van már  
Örülnek a fák, hajtanak is a rügyek
Kopácsol a harkály, én csak fülelek

Zöldellő rét, erdő, tó, szúnyoglárva,
Kapkodva a fejét rázza, mindhiába
Meglátja jobb lett volna átgondolni
A felébredést alaposan megfontolni

Zimankó eljön egy sötét pillanatban,
Jégcsapját nyitja, egyre komorabban 
Zúzmara, jégvirág, elfagyott rügyek,
Hangtalan szavak … én csak fülelek.
Mim
  Pendzsi

Hazugság

"Mosod kezeid",
pedig tudod, hogy
hazugság a szavak,
a gondolatok,
mit egyszerűen
kimondtál nekem.

S hiába fülelek
igaz szó után,
csak a falevelek
zizzenése igaz fülemnek,
a sötétség magába zárta
a fény birodalmát.

2007_01_24
Pendzsi

Áné Ági

SZERETLEK

Szeretlek, susogja most a falevél.
A sötét gondolatok egyszerűen
eltünnek amikor felidéz a szél,
tudod, fülelek itt a sűrű csendben.

Szennyes szavak: tisztára mosod őket,
szívedben kékvizű tavak, tudod jól,
megtisztulnak bennük mind a szerelmek.
Fehér hangok gördülnek le szájadról.

Arcodról olvasom érzéseidet.
Szemeidbe nézve látom magamat.
Egyszerű lett ami megmérettetett.

Tengerkék szemedben látom lelkedet.
Korallok lengedeznek szíved körül.
Mint te magad vagy, olyan törékenyek.
__._,_.___

Sida

Sötétben

Sötét az éj s a gondolat
elillan mint a pillanat,
mint falevél, mit őszi szél
sodor, repít. Mond mit remél
az ember, mikor csak fülel,
s egyről kettőre nem jut el?
Nem állnak össze a szavak,
csak tapogatok mint a vak.
Sötét az éj, s a gondolat
elillan, mint a pillanat.

Szabolcsi Erzsébet

...hisz hiába mosod

Gondolatok szálltak
zörgő avar felett,
sötét árnyak éjén
kósza szél lebegett.
Falevélként hulltak
záporozó szavak,
s tovahömpölyögtek,
mint megáradt patak.
Tudod, csak fülelek
csendben azóta is,
próbálom kiszűrni,
mi az, ami hamis.
Hisz hiába mosod
igéid tisztára,
hazug álmaidnak
oly nagy ma az ára.
Inkább csak cseppenjen
néha egy tiszta kép,
mint álságos álmok
közt a tengernyi szép.

Zsóka

Gitta

Csak egyszerűen

Hullnak a szavak,
Mint elsárgult falevelek,
Sötét gondolatok,
Akár az őszi szél, keringenek.
Tudod! – figyelek rád,
Fülelek a csendben,
Szavaid vajon, mit is jelentenek!?
Szavak nélkül,
Egyszerűen is értem,
Mit mondani szeretnél nékem.

     (Szabó Gitta: 2007-01-25)

Gősi Vali

Menekülő szavak

Tudod, van úgy,
hogy egy-egy sötét,
borús, őszi napon,
egyszerűen hiányzol nekem,
nagyon - nagyon ...
de csak egy búcsúzó falevél
köszön be futtában
bús emlékeddel
az ablakon.

Üres szobádban
kósza árnyak járnak
lassú
táncot
veled
a fehér falon,

s ahogy dalodat
némán dúdolom,
emlékek dobolnak
halántékom on,
és futva menekülnek
a megriadt szavak,
míg arcomon
a könnycseppek
üveggy öngyökként
széthull anak.

Rózsás Sándorné:
Emlékezés

Üresek az utcák, tudod, tél van, sehol egy árva lélek.
Az út szélén sok sárga falevél, játszótársuk a szél!
Eljött a sötét, mintha városra zuhant volna az álom,
Mégsem! Egy suttogó pár, halk szavak, szívükben mámor!

Lágy zene szól, feldereng egy gondolat, léptemet gyorsítom,
Csak nem éjjeli zene, fülelek, a zenét boldogan hallgatom!
A sétából lassan hazatérek, a gondolat érzelmekkel messze jár,
Felidézem a múltat, az ifjúságot, mert az idő nem vár.

Életem egyszerűen magányos: Nincs kivel kéz a kézben!
Otthon a kandalló mellett, egy jó könyvvel  kezemben...
Egy meleg fürdő, aztán a fogad mosod, késő, jöhet a puha ágy!
Jól esett az esti séta, álmom elszenderedve a régmúltba vágy!
 

Szószővi3

A 151. Szó-Szövőhöz a szavakat Végh Sándor: A Költő Baráthoz! -című írásából jelöltük ki.

A következő 8 szó közül legalább 5 szerepeljen egy versben, vagy rövid prózában:

szavak, szürke, titokban, tudod, fémpallós, apró, nélküled, alagút;

A megoldásokat a listára kell küldeni 2007. február 25. éjfélig.
A levél tárgya : 151, Szó-Szövő legyen!
Reméljük, ismét sok szép megoldás lesz !

Betyár Benő

Kérdés

Tudod, tudod?
nélküled apró,
szürke kavicsok
csak a szavak,

Tudod, tudod?
kavicsokból épült
szürke alagút
a magába ölelő
sötét éjszaka,

Tudod, tudod?
alagutak mélyén
szürke titokban
gőzüket vesztik a
pöffögő-dohogó
szerelem-mozdonyok,

Tudod, tudod?
vakon, menekülve,
minden út végén
szörnyek várnak,
egyik kezükben
szürke fémpallos,
másikban szíved,

Tudod, tudod?
szürke kavicsot,
szürke alagutat,
szürke titkokat,
szürke fémpallost
sem vagyok képes
álmodni nélküled
tudod, tudod?

Áné Ági

EGYEDÜL

Tudod, titokban a szavak apró szürke
alagútjában nélküled barangolok.
Fémpallos már várakozik: üssön fejbe
ha az alagút végéig is eljutok.

Ebben a kazamatában eltévedtem,
hiszen ez egy valódi nagy labirintus.
Ariadné fonala nálam most nincsen,
szószövevényem talán elnyelhet most.

Mint a laboratóriumi egérke
amelyik bolyongva sír előre futva,
én is sírok ődöngve utam keresve
ameddig megtalálhatlak téged újra.

         Sztakó Zsolt

Szavak nélkül

Szürke szavak suttognak titkokat fülembe,
ha kidőlök, valaki más áll a helyemre,
tudod-alagút költöztet más világba,
angyalok kórusa fogad hallelujázva.

Meggörbedt háttal nyögök tonna súly alatt,
börtönöm őrizik acélbeton falak,
kiáltanék, de hiába, mert jó vastagok,
vigyáznak rám, és őriznek, hogy nehalljatok!
                                       
                                            Zsolt

Gitta

Hangok odaátról

Halk szavak, apró neszek, sebes léptek zaját hallottam, valahonnét messziről. Nem érzékeltem semmit. Súlytalannak éreztem magam.
Szürke alagútban úsztam egyre felfelé, majd hirtelen, mint mikor a hóhér fénypallosa lesújt, olyan erővel zúdult rám egy fénynyaláb, majd aranylón vett körbe. Különös lágy mennyei zene csendült, mintha angyalok énekeltek volna. 
- Meghaltam! – Hasított belém egy gondolat. – Ez őrület! Nem lehet! A gyermekem odahaza vár reám! Nem, és nem! – kiáltottam. Lázadtam a tény ellen. Nem akartam elfogadni.
– Kicsi lányom! Mi lesz veled nélkülem? Tudod, különleges ajándékkal készültünk a születésnapodra. Apuval együtt nagy titokban tartottuk, hogy igazi meglepetés legyen. Tudod egy kistestvért kaptál volna tőlünk.
Míg ezek a gondolatok keveregtek a fejemben, egyre csak úsztam fel a fénynyalábon. Ám mind nehezebben jutottam előre. Valami hatalmas erő húzott visszafelé, miközben a fénynyalábból egy angyal lépett elém. Kezét felemelte.
– Állj meg! Neked még nincs itt az időd! Menj vissza a Földre, és fejezd be a dolgod, amit elkezdtél!
Ahogy jött úgy tűnt el. Az erő egyre jobban húzott, szívott visszafelé. A szavak, izgatott motozások, sustorgások egyre hangosabbá váltak.
Hirtelen, mint mikor az újszülött kicsusszan az anyukája pocakjából, és szemébe világít az erős fény, ugyanolyan erővel csúsztam én is vissza a valóságba.
A szemeimet résnyire kinyitottam. Fájt látnom. Körülöttem fehér ruhás emberek sürögtek. Oldalra billentettem a fejem, és bizonytalan körvonalait látva egy infúziós állványnak, döbbentem rá, hogy korházban vagyok.
– Gyógyszer allergiás vagyok – suttogtam alig mozgó szájjal -, és talán terhes!
Újra elfeketedett minden. Ki tudja mikor, mennyi idő múlva, heves fájdalmakra ébredtem.
– Balesete volt – szólalt meg mellettem egy ápolónő. Gyorsan hívta a kezelő orvost.
- Végre magához tért! Most már nem lesz semmi baj! – mosolygott megkönnyebbülten nézve az orvosra, majd rám.
Élek! – zakatolt az agyamban, dobogott a halántékomban lüktetett az ereimben a felismerés…
                   (Szabó Gitta: 2007-02-11)

Szilvi
              Állapotok (egyedültől végig)

Amikor senki:
űrben krajcárcsend koppan
felsejlés dobban

amikor magány:
szürke szók hemperegnek
lángveti ágyon

amikor magam:
fémpallos-rajzú inged
szívem vonalán

amikor veled:
apró titokban lépek
alagúton át

amikor múlik:
lábam alá telepszik
nélküled-göröngy

(fehér fény adott, jól tudod
s beszippant fiadért).

2007. II. 14.

Péter Erika:

Nélküled

Engedtem az érzést,
óriássá válni,
hogy a csűrt és csavart,
félig-meddig takart
meztelen mondatok
ne kezdjenek fázni
Nélküled.

Apró, szürke szavak
alagútján lépek,
mely elrejti arcod.
Egy ősi fémpallos
védőszentként virraszt,
hogy ne féljek
Nélküled.

A fájdalmak tudod
titkokban tompulnak,
ha érinted kezem,
hűvös a tenyerem,
lázfoltjaim múlnak.
Már nem félek
Nélküled.

(2007-02-13)

Hanyecz István

Alias Stefanikus Hungarikus Firkász

Hivó halk szavak
fémpallosként kopognak
vén ösz fejemen

titokban suttog
ajkam hozzád szép szókat
Valentin napján

kék szürke homály
alagút fénye vakit
álmodom a lányt

arcod titokban
rejtözik esti fényben
hozzám simúlva

tudod szeretlek
nélküled nincs világ
minden oly sivár

apró kis fohász
csalogató szép remény
Valentin napján

köszöntsön virág
kedvesen Barátokat
nehéz nélküled

mvh:shf
Hisings Kärra

________________________________________
Sida

Üzenet

Azt mondod, már közel
az alagút vége. Titokban
sajduló szívem nagyot dobban,
s a szürke szavak fénnyé foszlanak.
Talán tudod, hogy mennyi apró árnyék
van már köröttem, s mindhiába várnék
feloldozást,
ha nem remélhetnék
tőled több biztatást...
Csak vánszorognék, mint sebzett vadak.

Áné Ági

BÚCSÚZÁS

Tudod, kedves, nélküled
fémpallos lóg fejem felett.
Szavak fénye még veled
titokban csillogtak neked.
Szürke, megkopott mondat,
alagút búcsúzást  kongat.

.

SHF

köszönöm a szókat
a tollnál jelen vala :
mvh:shf

Történlem árnyéka

Törtélem árnyékába
Apró kis intelem
Sok fellázadt nép,
Miért e nagy zsongás 
Jól vigyázz mert
a fémpallos lesúlyt
Zsarnoknak feje
majd a porban hull

Mennyi vér tapadt
Eme uralkodó kezéhez
Lázad már a tömeg
halk szavak suttogják
meghalt a király
s éljen a király
Köztársaság nélküled
Kiálltják ök,Vivát 

Titokban menekül
A trónfosztott nép
Szürke hétköznapok
Jönnek most tudod
Bére nc lakájok sorsa
Eldobott, megunt kolonc 
máglyára hát velük
Áhitott Szabadság vár

Hosszú szürke alagút
Szabadság fénye vakit,
Jö apró léptekkel közelit
Titokban hatalmába kerit
A szabadság édes mámora,
Vadon üldözöd a régmultat
a te kezedhez is vér tapad
Mily egyedül érzed magad

Mvh:shf
Hisings-Kärra 2007.02-15
 

Maszong József

Szavak, szavak, szavak

Szavak, szavak, simogató szavak
suttogón a félhomályban,
kígyózva tekeredik körém
a titokban szőtt álmok lánca
béklyót fonva lelkemre,
mint érett epret számon hagytad
lopott csókjaink ízét.
Itt vagy s mindig leszel
halkan suhanó árny a szívemben
mert tudom, hogy tudod
minden lépés nélküled sivár,

kietlen és céltalan bolyongás
dermesztő szürke alagút
a végtelenbe…

2007.02.15.
Maszong József

Móricz Eszter

Titokban

Némán bolyongok
egy szürke
alagúton át.
Nélküled
itt nincs már fény, nincs
ragyogás.
Titokban szólok,
írok egy
apró dalt neked.
A néma
szavak elérnek
szívedig?

Gősi Vali

Halottnak hitt szavak

Ahogy a hínár alatt
makacs kagylóban
megbújó
félénk gyöngyszemek

titkát sem tudja más,
csak a tengerek,
úgy rejti titkomat
lelkem tengermélye,
mely minden kínt
hosszan rejteget.

S  a fájó,
bús titokban fogant
néma gondolat,
mielőtt végsőt hördül,
halálos kín alatt
még megszüli kárhozott,
véres magzatát,
nem bánva már,
hogy nem érti őt
a gúnyos, rút világ.

Utolsó sóhaja alatt
zihálva megszületnek
a halottnak hitt szavak,
s féltett titkomról
feloldozást remélve,
esengve vallanak,
ahogy lassan, ernyedten
a szürke, gyűrött
papírlapra hullanak, 
bennük új életre kél
a tűnő gondolat.